Hírek
2022. Szeptember 21. 08:13, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Szijjártó: Magyarország történelme legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre
Másfél millió menekültet fogadtunk Ukrajnából, illetve egyebek mellett készek vagyunk egy iskola és egy orvosi rendelő újjáépítésére Kijev régiójában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ idei közgyűlésének keretében tartott, Ukrajna újjáépítéséről szóló donorkonferencián aláhúzta, hogy eddig másfél millió menekült érkezett Magyarországra, és a hatóságok a maradni kívánó szülőknek munkát, gyermekeiknek oktatást és egészségügyi ellátást biztosítanak.
Arról számolt be, hogy szeptember elején több mint négyezer ukrán gyerek kezdte meg az óvodát vagy az iskolát Magyarországon, mintegy 1250 intézményben, és az illetékesek mindent megtesznek a nyelvi akadályok leküzdése érdekében.
A tárcavezető közölte, hogy Magyarország készen áll egy lebombázott iskola és egy orvosi rendelő teljes körű újjáépítésére Kijev régiójában. Tájékoztatása szerint utóbbi ráadásul egy multifunkcionális épületben található, amely a helyi önkormányzatnak és postának is otthont ad - írta a KKM.
A kormány emellett ezer ösztöndíjas helyet kínált fel menekült hallgatók számára a magyarországi felsőoktatási intézményekben és vállalta 130 gyerek speciális orvosi ellátását - sorolta.
Felszólalásában Szijjártó Péter azt is kiemelte, hogy Ukrajna szomszédjaként Magyarországon egyértelműen és közvetlenül érezhetők a háború negatív hatásai, ezért az ország rendkívüli módon érdekelt a fegyveres konfliktus minél előbbi lezárásában.
Rámutatott, hogy az ENSZ közgyűlésénél aligha képzelhető el megfelelőbb és szélesebb platform a békefolyamat előmozdításáról szóló tárgyalásokra. Hozzátette, ezért a kormány az üléssorozat eredményességét is annak alapján fogja megítélni, hogy az közelebb vitt-e a béketeremtéshez Ukrajnában.
Fotó: Szijjártó Péter - Facebook
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
