Hírek
2017. Január 10. 12:50, kedd |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Rally: Több, mint amire számítottunk
Szilveszter Rallye 2016.12.28-29.
Nagy Norbert – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evo IX.
Túl vagyunk a 2016-os Szilveszter rally-n, ami most is tartotta azt a tendenciát, hogy egyre jobban élvezem! A pálya szerintem most volt az eddigi legjobb, az autó tökéletesen fel volt készítve, és most is kiválóan össze tudtunk dolgozni Szilassy Arnold navigátorommal!
Az első nap a teszttel telt, itt volt lehetőségem először kipróbálni az Evo9-est, bár nagy meglepetés nem tudott érni, hiszen mentem már hasonló autókkal, tehát inkább a rally-ba való visszaszokás volt az elsődleges feladat, illetve a rajtok gyakorlása.
Másnap egész nap pályajárás volt, illetve az esti körgyors, ami nyilván már sötétben zajlott, ez plusz egy kis érdekességet adott a szakasznak. Harmadnap egész nap ment a verseny, aminek a végén az abszolút 14-edik helyet értük el, ami felülmúlja a várakozásaimat.

Szeretném megköszönni mindezt a támogatóimnak, navigátoromnak, a szervizcsapatnak, és a szurkolóimnak!
Ezzel zártuk tehát az évet, jöhet 2017, újabb célokkal, és újabb megmászandó dobogókkal!
Partnereinknek köszönjük az egész éves bizalmat: Cartoma; inDesign
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 01. 07:24, hétfő | Sport
Las Vegas-i Nagydíj - Verstappen nyert, Norris a vb-cím küszöbén
2025. November 29. 09:19, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Fölényes debreceni siker a keleti rangadón
A listavezető Debrecen 3-0-ra győzött a Nyíregyháza vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 15. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2025. November 28. 07:26, péntek | Sport
Európa-liga - Bravúros ferencvárosi döntetlen Isztambulban
2025. November 27. 07:42, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlaié az újabb vereséget elkönyvelő Liverpool 500. gólja
Szoboszlai Dominik gólja ellenére a Liverpool 4-1-re kikapott szerdán a vendég PSV Eindhoventől a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában.
