Hírek
2013. Április 11. 10:22, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Navracsics Tibor Reding berlini kijelentéseire reagált a European Voice-ban
A European Voice című brüsszeli hetilap legfrissebb számának hasábjain fogalmazta meg kérdéseit és aggályait Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Viviane Reding igazságügyi EU-biztos berlini kijelentéseivel kapcsolatban.
Az uniós ügyekkel foglalkozó lap csütörtöki számában Navracsics ismertette, hogy az alaptörvény márciusi, negyedik módosítását követően az Európai Bizottság elnöke az Európa Tanács főtitkárával közösen "semleges hangvételű és szellemű" közös nyilatkozatot tett közzé, amelyben megfogalmazódott aggályokról beszélnek, és egyértelművé teszik, hogy az ezzel kapcsolatos következtetések "részletes elemzésen" alapulnak majd.
"Kormányom többször kijelentette, hogy nyitottak vagyunk ezekre az alkotmányos rendszert érintő vizsgálatokra, és várjuk az Európai Bizottság és az Európa Tanács megállapításait" - írta a miniszterelnök-helyettes, leszögezve, hogy az alaptörvény módosításai technikai változásokat jelentenek, és biztosan nem adnak okot aggodalomra azzal kapcsolatban, hogy Magyarország elkötelezett-e az uniós normák és értékek iránt.
Mindennek Navracsics szerint "furcsán ellentmondani" látszanak Viviane Reding kijelentései. Írásában a magyar miniszter felidézte, hogy az Európai Bizottság alapjogokért, igazságügyért és állampolgárságért felelős biztosa és alelnöke Berlinben arról beszélt, hogy az alkotmánymódosítás miatt a bizottság uniós források megvonását vagy az ország egyes jogainak felfüggesztését javasolja. "Az alkotmány nem játék, nem lehet félévente változtatgatni" - idézte a miniszter Reding kijelentéseit, amellyel kapcsolatban több dolgot is megdöbbentőnek talált.
A nyilatkozat szerinte egyrészt kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, mennyire lesz semleges szemléletű az alaptörvény módosításának vizsgálata. Az uniós források és jogok felfüggesztésének miatt felvetődik az a kétség, hogy a vizsgálat eredménye "pusztán politikai alapon" előre el van döntve.
Másrészt a magyar kormányban Navracsics írása szerint aggodalmak fogalmazódnak meg amiatt is, ha egy uniós biztos, akinek feladata - az uniós szerződések és a bizottság önnön meghatározása szerint is - Európa mint egész érdekeinek képviselete, az ellenzéket szó szerint visszhangozva mondja azt, hogy az alkotmány nem játék; azt a magyar ellenzéket visszhangozva, amelynek aktivistái az alkotmánymódosítás elleni tiltakozásukkor törvénytelen módon magántulajdont dúltak fel - utal a miniszter a Fidesz budapesti székházába történt behatolásra.
Harmadik és legfontosabb észrevételként pedig Navracsics Tibor "nyugtalanítónak" nevezte azt, ha az igazságügyért és alapjogokért felelős uniós biztos megkérdőjelezi egy EU-tagállam demokratikusan választott kormánytöbbségének jogát, hogy megváltoztassa saját alkotmányát, és korlátozná törvényhozási jogát.
A miniszter ismételten leszögezte, hogy az alaptörvény módosításainak többsége az alkotmánybíróság döntése miatt volt szükséges, és azt a kérdést is megfogalmazta: vajon Viviane Reding azt szerette volna-e, hogy a magyar kormány hagyja figyelmen kívül alkotmányos kötelezettségeit.
"Következésképpen több kérdésünk maradt" - írta Navracsics Tibor. Kérdések az alaptörvény negyedik módosítására vonatkozó vizsgálat pártatlanságával kapcsolatban, kételyek a vizsgálat természetével és okaival kapcsolatban, és aggályok, hogy ha az Európai Bizottság elnökének szavait és kijelentéseinek szellemét alelnöke ilyen nyíltan felülbírálhatja, akkor kinek a nevében fogalmaz meg kijelentéseket Reding biztos az uniós tagállamokra vonatkozóan - összegezte írását Navracsics Tibor.
"Ezúttal, úgy vélem, Magyarország kormánya az, amelynek a kérdéseit meg kellene válaszolni" - zárult a cikk.
Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság szóvivője az MTI kérdésére válaszolva a miniszter által megfogalmazottakra reagálva azt mondta: a bizottság korábban jelezte, hogy "jelentős jogi aggodalmai" vannak a Magyarországon a közelmúltban született döntésekkel kapcsolatban.
"Jelenleg folyamatban van annak értékelése, hogy a bizottság egy mélyreható jogi elemzés alapján milyen lépéseket tegyen" - fogalmazott a szóvivő.
Arra vonatkozólag, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes szerint Viviane Reding ellentmondani látszik a bizottság elnökének, Ahrenkilde Hansen kijelentette: a bizottság elnöke és alelnöke "teljes egyetértésben van" azzal kapcsolatban, hogy a brüsszeli testület hogyan kezelje a magyarországi helyzetet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 08:48, szombat | Külföld
Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér a következő ötéves terv időszakában
Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. Október 25. 08:45, szombat | Külföld
Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
2025. Október 23. 08:37, csütörtök | Külföld
Trump: Töröltük a találkozót Putyinnal, nem érezzük helyénvalónak
Egyúttal hatalmas szankciós csomagot lengetett be az amerikai elnök.
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
