Hírek
2017. Június 02. 07:11, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Nagyszabású ellenőrzés a vasúti átjárókban
Országszerte közös ellenőrzéseket végez a vasúti átjáróknál a MÁV és a rendőrség pénteken a Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Nap (ILCAD) alkalmából - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
A Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként a rendőrök országosan több mint 50 helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket, a vasutas biztonsági szakértők pedig szórólapokkal és szóban próbálják felhívni az átkelők figyelmét a kockázatokra. Vizsgálják ezen kívül a vasúti átjárók állapotát, a vágányok melletti területeket, a közúti útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát, illetve azt, hogy az áthaladó vonatokon megvannak-e az előírt jelzések és zárva vannak-e a vasúti kocsik ajtói.
A MÁV közleménye szerint május végéig 36 baleset történt vasúti átjárókban, tizenöttel több, mint tavaly ilyenkor. Az idén nyolc ember vesztette életét, négyen súlyosan, nyolcan könnyebben sérültek meg, tavaly ugyanebben az időszakban 6 halálos áldozat volt, két súlyos és három könnyű sérülés történt.
A balesetek hátterében száz százalékban az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése állt. A tragédiákat jellemzően az okozta, hogy a közlekedők túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepelt emellett a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is.
A közlemény szerint tavaly kilenc, idén májusig hét autó ütközött az útátjáróban haladó vonat oldalának, ami a járművezetők figyelmetlenségét, rossz közlekedési morálját mutatja. Hozzáteszik, hogy vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset hét éve nem történt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
