Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2018. Március 05. 15:22, hétfő | Sport
Forrás: mti - fotó: michelisz.hu

Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját

Michelisz Norbert gyorsan kiismerte új autóját

Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnoki (WTCR) sorozat tavalyi ezüstérmese már kétszer tesztelt új autójával, s úgy véli, a Hyundai egy picivel erősebb a mezőny többi kocsijánál.

Michelisz a gyári Hyundaijal tartott hétfői sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a harmadik tesztelésre már szerdán elutazik Olaszországba.

"Nagyon erős autó. Egy pilóta számára pedig mindig jó érzés tudni, hogy az autója gyors az egyenesekben és a kanyarokban is" - árulta el Michelisz, aki ezúttal egy nagyköveti szerződést írt alá a gyárral.

Mint mondta tartott attól, hogy túl sok kört kell majd megtennie, amíg kiismeri az autót, de ez nem így történt.

"Egyszerűen vezethető, és három-négy kör után már tempót tudtam menni, aminek nagyon örültem." - mondta Michelisz, akinek az volt a célja, hogy olyan közegben versenyezhessen idén, ahol fejlődhet és futamgyőzelmekért küzdhet.

A magyar pilóta, aki tavaly a magyar autósport első világbajnoki érmét nyerte, tavaly ősszel "találkozott először a Hyundai i30 autójával", s állítása szerint már akkor meggyőzte, amit látott. Hozzátette: az erőviszonyok felmérését követően számára a Hyundai tűnt a legjobb választásnak.

"Büszke vagyok rá, hogy nemcsak versenyzőként, hanem a márka képviselőjeként is megjelenhetek" - folytatta Michelisz, aki bízik benne, hogy munkakapcsolatuk nemcsak egyéves lesz.

A pilóta szerint a sok újdonság, ami jellemzi az új túraautó-világbajnokságot, a szurkolók számára színesebbé teszi majd a WTCR-t, a bajnoki címért zajló versenyfutásban pedig a legnagyobb riválisuknak a Hondát tartja. "Azért a Hyundait egy picivel az egész mezőny előtt érzem" - tette hozzá.

A magyar versenyző két év után hagyta ott korábbi istállóját, a Hondát, hogy a dél-koreai riválisnál folytassa pályafutását. A 33 éves magyar pilóta csapattársa a rutinos olasz Gabriele Tarquini lesz.

"Több WTCR-csapattal állunk kapcsolatban, de szívünknek a legkedvesebb mégis a BRC Racing Team, ahol Michelisz Norbert az egyik pilóta" - mondta Kovács Pál a Hyundai Holding Hungary Ltd. ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a versenyautóban Magyarország egyik legsikeresebb sportolója ül majd a volán mögött, amit rendkívül nagyra értékelnek. "Norbi a márka arca, nagykövete lesz, így az együttműködésünk rendezvényeken, különböző PR eseményeken folytatódik, de természetesen a legfontosabb állomás a versenypálya lesz" - fogalmazott Kovács Pál, aki minél jobb eredményben bízik, reményei szerint akár a vb-címben is.

A kilenc versenyből álló WTCR-sorozat április 8-án indul Marokkóban, a mogyoródi futamra április 29-én kerül sor.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Sport

Konferencia-liga: Az első körben kiesett a Felcsút, továbbment a Paks és az ETO

A Paksi FC a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcán, így 2:1-es összesítéssel továbbjutott.

2025. Július 31. 07:45, csütörtök | Sport

Magyar Nagydíj - Jubileumi futam a megújult létesítményben