Hírek
2017. Szeptember 19. 07:33, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Magyar járatokat is töröl a Ryanair
Budapesti járatokat is töröl a Ryanair október végéig, derült ki az ír légitársaság által hétfőn közzétett listából.
A lista szerint a járattörlés a barcelonai, a milánói, a portói, a londoni, a brüsszeli, a dublini és a római bázisról indított járatokat érinti. A lista szerint Budapest is érintett, szerdánként nem fog közlekedni a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted, illetve Budapest között.
A Ryanair azért hozta nyilvánosságra pontos tervet, mert az érintett utasok körében rendkívül nagy volt a felháborodás.
A Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami összesen mintegy kétezer járat kiesését jelenti. Az első napokban azokban ennél többet, 80 járatot törölt a Ryanair. A légitársaság az utasokat e-mailben értesíti arról, hogy törölte a járatukat. Ebben az esetben az utas kérhet ingyenes átfoglalást, vagy visszatérítést.
A légi utasok jogait szabályozó uniós direktíva szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását. A Ryanair azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A Ryanair hangsúlyozta, hogy a törlések a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik, és az a céljuk, hogy helyreállítsák a járatok közlekedésének pontosságát. Szeptember első két hetében a megszokott 90 százalék helyett a járatoknak már kevesebb mint 80 százaléka közlekedett pontosan a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége és sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a hajózó személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt.
A Ryanair eddig áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a hajóüzó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők egyaránt) idén december végéig ki kell venniük egész éves szabadságukat.
A légitársaság arra számít, hogy ha a következő hat hétben napi 2500 járatából 40-50-et töröl, helyre tudja állítani a pontos közlekedés 90 százalékos szintjét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen
Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.
2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát
2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának
A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra
Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink