Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2020. Október 05. 05:00, hétfő | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Két dobogós hely két technikával

Két dobogós hely két technikával

A Gender Racing Team legifjabb versenyzője Gender Tomika lassan már második éve koptatja versenyszerűen a gokart pályákat. Az idei versenyszezonban a különböző Rotax sorozatok Micromax kategóriájában.

Idáig az osztrák VPD Racing biztosította ehhez a versenytechnikát. A 2020-as versenyszezon igencsak küzdelmesre alakult a számára. Bár sokszor villantott meg remek részeredményeket, ott volt az élmezőnyben, de a technika ördöge sokszor közbeszólt, vagyis ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor mondhatjuk úgy, hogy csúnyán beleköpött a levesbe! Aztán volt olyan is mikor a küzdelem hevében versenyzőnk hibázott és került a gumifalba, vagy saját hibáján kívül keveredett versenybalesetbe, ami elütötte a jó helyezés megszerzésének lehetőségétől. Persze a versenyfutamoknak mindig akkor van vége, amikor lecsap a kockás zászló és talán nagyon illik ide egy nemrég fájóan hirtelen elvesztett rallynavigátor sporttársunk sokat hangoztatott mondása: „Aki harcol, az sebesül!” Persze egy igazán elszánt sportoló a hibákból, a balszerencsés helyzetekből is mindig próbál inkább tanulni és kivenni a hasznos tapasztalatokat! Szerencsére azért minden hullámvölgy egyszer csak megindul felfelé és nemrég így történt ez kis versenyzőnkkel is.

A technika viselkedése is sokat javult mikor gokartja egy új vázat kapott és ahhoz sikerült jó beállításokat találni. Ezzel futott neki nemrég Kecskeméten a Gokart OB ötödik bajnoki fordulójának. Már az edzések alatt is folyamatosan gyorsult és az időmérőn megfutotta a pályán eddig elért legjobb körét, így a versenyfutamokon a második sorból rajtolhatott. A versenyek nagyon küzdelmesre sikerültek. Volt amelyiken a mezőny élére is állt a rajtnál és minden futamban tartotta a lépést az élmezőnnyel. Néhány kiosztott időbüntetés kapcsán rendkívül szorosra sikeredett a végelszámolás, de a három versenyfutam összesítése után végül a győzelmi dobogó harmadik fokára állhatott fel Tomika mely eddigi kis pályafutása legjobb eredménye.
Pontosabban csak volt, mert egy héttel ezelőtt az XForce csapattól - akiknek ezúton is köszönet a lehetőségért - meghívást kapott Belgrádba ahol egy ismeretlen pályán, ismeretlen erősebb technikával egy Parolin versenygéppel a Rotax MiniMax kategóriában állhatott rajthoz a CEZ mezőnyben. A kis versenyzőnk sem az új kategóriától, sem az erősebb versenygéptől és az ismeretlen pályától sem szeppent meg és végig folyamatosan gyorsulva ott is ott volt az élmezőnyben. A teljesen új körülményeket még az időjárás változása is tetézte, mivel volt, hogy vizes pályán kellett teljesíteni a köröket.

Tomika végül komoly küzdelemben a kategória ezüstérmes helyére állhatott fel a dobogóra a díjátadón ahol pályafutása eddigi legnagyobb és legfényesebb trófeáját vehette át!

Nem csoda, hogy ilyen sikerek után örökmozgó kis versenyzőnk állandóan nyomná a gázt a gokartban és a tervek szerint a lassan vége felé járó Rotax sorozatok befejeződése ellenére is megteheti majd a tél folyamán is. Ennek első lépése a napokban zajló teszt egy olyan csapatnál mely a gokart sport legkeményebb versenysorozatában képviselteti magát.

Címkék: autósport, gokart

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Sport

Konferencia-liga: Az első körben kiesett a Felcsút, továbbment a Paks és az ETO

A Paksi FC a hazai pályán aratott 1-0-ás győzelem után 1-1-es döntetlent játszott a szlovén Maribor vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulós párharcán, így 2:1-es összesítéssel továbbjutott.

2025. Július 31. 07:45, csütörtök | Sport

Magyar Nagydíj - Jubileumi futam a megújult létesítményben