Hírek
2022. Február 03. 07:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: mti
Gyulay Zsolt megérzése szerint nyerünk érmet a téli olimpián
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombaton megválasztott új elnöke azt mondta: megérzése szerint lesz magyar érem a pénteken kezdődő pekingi olimpián, és bízik benne, hogy nem is egy.
"Most érkeztem meg hosszú út után. A pontos programomat még nem ismerem, de igyekszem minden helyre eljutni, ahol a magyarok szerepelnek. Az biztos, hogy csütörtökön szeretném felkeresni az olimpiai falut, a magyarok szállását. Ebben a koronavírusos helyzetben is szeretnék minél több kollégával megbeszéléseket folytatni" - mondta az MTI-nek Gyulay Zsolt, akivel szerdán együtt érkezett a kínai fővárosba Vékássy Bálint főtitkár és Fábián László sportigazgató, valamint a korábban pozitív koronavírustesztet adott, ezért a többiekhez egy héttel később csatlakozó Liu Shaoang, olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó.
"Február 12-én utazom haza, remélem, addig láthatok olyan versenyt is, ahol lesz magyar érem. Megérzésem szerint lesz érem, és bízom benne, hogy több érem lesz" - tette hozzá Gyulay Zsolt.
A MOB-elnök gépe helyi idő szerint szerda délután szállt le a pekingi nemzetközi repülőtéren, ott átesett a koronavírus-járvány miatti szigorú procedúrán, majd a szállodába vitték. Rá is vonatkozik az a szabály, hogy csak akkor hagyhatja el a szobáját, ha a reptéren vett PCR-tesztje negatív.
Az első magyar érdekeltségű versenyt szombaton tartják, amikor a rövidpályás gyorskorcsolyázók vegyesváltó számában érmeket osztanak, és ekkor rendezik a női 500 és férfi 1000 méteres selejtezőit is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
