Hírek
2017. Július 05. 14:13, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Fogva tartották és éheztették gyereküket a kislétai szülők
Nem jogerősen 6-6 év börtönbüntetésre ítélte a Nyírbátori Járásbíróság azt a férfit és nőt, akik hónapokig bezárva tartották és éheztették 11 éves lányukat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán
- közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. Toma Attila elmondta, K. I.-t és B. I.-t a személyi szabadság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, sanyargatással elkövetett megsértése, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek az elsőfokú bíróság, amely ítéletében a vádlottak szülői felügyeleti jogát is megszüntette.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak élettársi kapcsolatban éltek Kislétán öt kiskorú gyermekükkel együtt. A szülők 2014 márciusában kérelmezték, hogy az akkor 11 éves kislányuk magántanulóként fejezhesse be a tanévet, az otthon maradt gyermekük részére azonban nem biztosították a megfelelő élelmezést.
A vádlottak - arra hivatkozva, hogy a gyerek bepisil és testvérei elől megeszi az ennivalót - 2014 októberétől a lakóházuk spájzába zárták be a kislányukat. A fűtetlen, világítás nélküli, bútorozatlan helyiség magasan lévő ablakán az üveg ki volt törve, ajtaján belülről nem volt kilincs, azt csak kívülről, retesszel lehetett bezárni. A spájz ajtaja függönnyel volt eltakarva, küszöbét eltömítették, a lánynak mindössze egy koszos matracot és egy bilit adtak be - ismertette a bírósági szóvivő.
Megjegyezte, a szülők az alapvető tisztálkodási lehetőséget sem biztosították a lány számára és enni sem adtak neki, emiatt a gyerek nagyon lesoványodott. Vizet és cukrot csak a szomszédtól, a spájz ablakán keresztül kapott.
A lány 2015. április 13-án szabadult ki, miután kiabálására és könyörgésére felfigyelt egy arra sétáló férfi és az egyik szomszéddal értesítették a rendőrséget.
A vádlottak magatartásának a kislány többi kiskorú testvérére is szemtanúja volt, akiknek egészséges erkölcsi fejlődését a szülők veszélyeztették - idézte az ítélet szövegét Toma Attila. Hozzátette, a járásbíróság az ítélet kihirdetésével egyidejűleg elrendelte mindkét vádlott előzetes letartóztatását.
A végzés a vádlottak és védőjük fellebbezése miatt nem jogerős, a per a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
