Hírek
2024. Június 13. 06:00, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Falunapi fiesztához hasonlított a magyar válogatott nyilvános edzése
A helyiek szeretete és a magyarok rajongása miatt leginkább egy vidám falunaphoz volt hasonlítható a pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szerdán tartott nyilvános edzése Németországban.
Már hatvan perccel a 18 órára kiírt tréning kezdete előtt megtelt a 6500 lakosú település pályája, ahova 600 szerencsés léphetett be, a helyiek 450 jegyet kaptak, 150-et pedig a magyar szövetség osztott szét. Nagyon sokan - még a németek is - magyar mezben, sállal a nyakukban vagy sapkában érkeztek kortól, nemtől függetlenül. Amolyan falunapi fesztiválhangulat lengte körül az eseményt, amelyen közvetlenül a játéktér mellett sült krumplit és frissen sült bajor kolbászt árultak három, illetve négy euróért. A sör pedig egyenesen a hetedosztályú klub tőszomszédságában lévő sörfőzdéből érkezett.
Maga a gyakorlás a bemelegítés után játékos feladatokkal kezdődött, majd elsősorban a rövidpasszos játékot és a labdatartást gyakorolták a futballisták elég intenzív tempóban. A sérüléssel bajlódó labdarúgók közül Nego Loic az elejétől külön mozgott, míg Styles Callum eddig együtt gyakorolt a társaival, majd amikor a lövéseké, beadásoké, fejeseké és a játéké lett a főszerep, akkor kiszállt.ű
A lövéseknél minden egyes gólt ovációval díjazott a közönség, Szoboszlai találatai pedig különösen nagy tetszést váltottak ki. A Liverpool sztárja adott is okot az örömre, nagyságrendekkel többször mattolta az ekkor kapuban álló Szappanos Pétert, mint a társai.
A valamivel több mint egyórás tréning végén jött az, amire a szurkolók leginkább vártak, ugyanis a pályáról kivezető utat kordonokkal lezárták, a magyar válogatott tagjai pedig ott vonultak ki a helyiek, a szurkolók és a gyerekek rajongása közepette. A futballisták aláírásokat osztogattak, fényképeket készítettek a mintegy 100 méter hosszú szakaszon. A legnagyobb érdeklődés Szoboszlait övezte, aki türelemmel fogadta a lelkes rajongókat, és a kordon mindkét oldalán végigsétált, nehogy kimaradjon valaki.
Az edzés egyértelművé tette, hogy a festői szépségű, rétektől és erdőktől zöld hegyek között fekvő település lakói a szívükbe zárták a magyar csapatot, és nem csak mondják, tényleg szeretnék is, hogy az A csoportból a házigazda németek mellett a magyarok jussanak tovább.
A magyar válogatott szombaton a svájciak ellen Kölnben kezdi meg a szereplését a kontinensviadalon, majd Stuttgartban előbb június 19-én a házigazda németekkel, négy nappal később pedig a skótokkal találkozik a csoportkörben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.
