Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2018. Január 11. 16:03, csütörtök | Bulvár
Forrás: mti

Elhunyt a Motörhead egykori gitárosa

Elhunyt a Motörhead egykori gitárosa

Meghalt Fast Eddie Clarke, a Motörhead egykori gitárosa. A zenész 67 éves korában szerdán Londonban hunyt el; halálával a Motörhead klasszikus felállásából immár senki sincs életben.

Az Edward Allan Clarke néven anyakönyvezett zenész haláláról a Motörhead közösségi oldala adott hírt csütörtökön. A heavy metál zenekar klasszikus felállásából, amely az első öt lemezt készítette, ő halt meg utoljára. 2015-ben hunyt el az énekes-basszusgitáros, Lemmy Kilmister és Philthy Animal Taylor dobos.

Eddie Clarke a hetvenes évek első felében Curtis Knight blues zenekarában játszott, amellyel két albumot is készített. A The Independent című brit napilap online kiadásában felidézte, hogy a hetvenes évek közepén találkozott Lemmy Kilmisterrel, majd 1976-ban csatlakozott a Motörheadhez. A legendás trió egészen 1982-ig zenélt együtt, ezalatt öt stúdiólemezt készített. A Motörhead című debütalbum 1977-ben, az Overkill és a Bomber 1979-ben, az Ace of Spades 1980-ban, az Iron Fist 1982-ben jelent meg.

Fast Eddie Clarke 1982-ben a Motörhead amerikai turnéján lépett ki a zenekarból, miután a hírek szerint elégedetlen volt az Iron Fist című albummal. Távozása után megalakította a Fastway elnevezésű együttest, amelyben az UFO korábbi basszusgitárosával, Pete Way-jel zenélt együtt. A Fastway összesen hét stúdiólemezt jelentetett meg, az utolsót 2011-ben, Dog Eat Dog címmel. 2014-ben blues szólóalbummal jelentkezett. Abban az évben Lemmy-vel és a Motörheaddel is újra fellépett egy birminghami koncerten, amelyen az Ace of Spades című dalt adták elő közösen.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 10. 15:25, péntek | Bulvár

Június 1-jén lesz a békemenet

Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont: