Hírek
2013. Április 26. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Döntöttek: megfigyelési eljárás indulhat Magyarország ellen
Megszavazták a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindításáról szóló javaslatot az Európa Tanács monitoring bizottságának képviselői. A végső szót a Tanács közgyűlése mondja majd ki június végén. Az eljárást olyan tagország ellen indíthatják, ahol kétségessé vált a demokrácia, a jogállamiság, illetve az emberi jogok maradéktalan érvényesülése.
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára szerint több ok miatt sem vehető biztosra, hogy a testület egyértelmű döntést hozhat ebben az ügyben. Az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán szerepelt a monitoring bizottság napirendjén a javaslat, azonban csak a képviselők fele volt jelen az ülésen, így csak a bizottsági tagok negyede támogatta a javaslatot - hangsúlyozta.
Kiemelte továbbá, hogy a bizottság csak csütörtökön szavaz a javaslat egyes részfejezeteiről, vagyis - az eddigi gyakorlattól eltérően - ezek a voksolások már a végszavazást követően lesznek, ráadásul ezeken egyik jelentéstevő sem lesz jelen. Prőhle szerint az ET monitoring bizottsága csak arról szavaz, hogy a szervezet parlamenti közgyűlése napirendre vegye-e a kérdést, végleges döntés csak ott várható.
A Külügyminisztérium a döntés után kiadott közleményében úgy vélekedett, hogy a döntéshozatal körülményei súlyos eljárási, módszertani és tartalmi kérdéseket vetnek fel. A tárca szerint az eddig követett gyakorlattal szemben a bizottság ülésén a véleménytervezetet csak az egyik raportőr képviselte, mert a másik jelentéstevő, Jana Fischerová a tervezet egyoldalú és kiegyensúlyozatlan megállapításai miatt lemondott. Ezen túlmenően a szavazást a jelentéstervezet részfejezeteinek csütörtöki vitája előtt tartották meg, ami nem felel meg a bizottság eddig követett gyakorlatának, és így beárnyékolhatja a rá eddig jellemző átlátható munkamódszert. A tárca kifogásolta azt is, hogy a jelentéstervezet nem várta be az ET Velencei Bizottságával és az Európai Bizottsággal folytatott konzultáció eredményét, és nem veszi figyelembe, hogy az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő jogszabályokat az Országgyűlés jelenleg is tárgyalja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 28. 07:48, vasárnap | Külföld
Londoni elemzők: a következő másfél évtizedben az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.
2025. December 27. 10:18, szombat | Külföld
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában
A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában
2025. December 27. 10:16, szombat | Külföld
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül
Az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. December 26. 09:24, péntek | Külföld
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmébenAz Egyesül
Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében
