Hírek
2019. November 26. 07:24, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Az Évszázad mérkőzésére emlékezett az Aranycsapat Testület
Az Évszázad mérkőzésére, az angolok ellen 66 évvel ezelőtt a londoni Wembley Stadionban aratott 6-3-as diadalra emlékezett hétfő délután az Aranycsapat Testület.
"Az 1953. november 25-én elért győzelem olyan történelmi eseménnyé vált, amely egy csapásra világhírűvé tette azokat a labdarúgókat, akik részt vettek rajta, ezért szeretettel és tisztelettel emlékezünk rájuk" - mondta Lomnici Zoltán, a testület elnöke a Groupama Arénában tartott ünnepségen.
Lomnici felidézte, hogy Szabó Tünde sportért felelős államtitkár két és fél évvel ezelőtt, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet, és a mostani már nagyjából a 250. olyan rendezvény, amely az Aranycsapat sikereire tekint vissza. Kiemelte: az események jelentős részét a határon túl tartották meg, ezáltal is erősítve az ott élő magyarokban a hazához való ragaszkodást.
Bajkai István országgyűlési képviselő, az Aranycsapat Testület alelnöke azt hangsúlyozta, hogy az 1953-as angol-magyarra az egész világ úgy tekintett, mint a két rendszer, a kapitalizmus és a szocializmus küzdelmére. A honatya 1953. november 25-ét a magyar futballtörténelem legnagyobb napjának nevezte.
Bajkai István hangsúlyozta, hogy a magyar csapat harmadik találatát - amelyet Puskás Ferenc visszahúzós csele előzött meg - az évszázad góljának választották meg. Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy Magyarország akkoriban egy új játékrendszerrel forradalmasította a világ futballját.
"Az Aranycsapat tagjai igazi példaképek voltak, akik elkötelezetten szerették a hazájukat, alázattal tekintettek az egész életre, és elvittek bennünket akkor a világ tetejére" - zárta mondandóját a képviselő.
Az emlékezésen részt vett az Aranycsapat Testület több tagja, ifj. Buzánszky Jenő, Grosics Edina, valamint az Aranycsapat öt tagját ápoló Pénzes István professzor, illetve házigazdaként a testület együttműködő partnere, Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 15:00, vasárnap | Belföld
Elstartolt Sármellékről az első antalyai charterjárat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
