Hírek
2018. Február 06. 19:26, kedd |
Belföld
Forrás: mti
A havazás miatt néhány helyen, az ónos eső veszélye miatt viszont többfelé figyelmeztetnek
A vártnál kevesebb helyen várható hóesés, de sok helyen lehet ónos eső. A havazás miatt néhány nyugat-dunántúli megyére,
több megyére és a fővárosra az ónos eső veszélye miatt adott ki elsőfokú figyelmeztetést szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A keddi veszélyjelzés szerint szerdán hajnalban délnyugat felől csapadékzóna érkezik, amely elsősorban a Dunántúlt érinti majd.
Szerda hajnaltól kora délutánig a Nyugat-Dunántúlon intenzív havazás valószínű, amely során akár 10-15 centiméter nedves, úgynevezett tapadó hóréteg képződhet. A Dunántúl többi részén és a középső országrészben is eshet - többnyire csak rövidebb ideig - hó, de abból jelentős réteg nem tud kialakulni.
A havazás veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Felhívták a figyelmet továbbá, hogy a Dunántúl középső és keleti harmadán, valamint a középső országrészben szerda reggel, tehát a csapadék megkezdődésekor a hó mellett rövid ideig ónos eső is hullhat, de napközben egyre inkább az eső lesz jellemző. Az ónos eső veszélye miatt Budapestre, továbbá Pest, Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Veszprém megyére adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést.
Az előrejelzés szerint szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 7 és 0 fok között valószínű, az Északi-középhegység völgyeiben lehet a leghidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 10 Celsius-fok között várható (5 fok fölé a Dunántúl déli felén és az Alföldön melegszik fel a levegő, leghidegebb pedig az Alpokalján lesz).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
