Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. Május 22. 14:19, kedd | Sport
Forrás: BoxingONE

A Debrecen már nem nyeretlen a B1-ben

A Debrecen már nem nyeretlen a B1-ben

A BoxingONE Championship vasárnapi versenynapján a „Debrecen Thunders” gárdája a „Galánta Kids” együttesét fogadta a hajdúsági megyeszékhely egyik ismert bevásárlóközpontjában felállított szorítóban.

A bajnoki forduló előtt a debreceniek csapatfőnöke, Szabó Sándor köszöntötte a Kínából néhány órával előtte hazatért Nagy Tímeát, aki bronzérmet szerzett a felnőtt női világbajnokságon, éspedig a 81 kilósok mezőnyében.

A B1 mérkőzést mindkét csapat nyeretlenül várta, bár mind a Debrecen, mind a Galánta masszív, erős csapat, csak a 2012-es szezonban eddig elkerülte őket a szerencse. Így a balszerencse sorozat megtörése reményében várták az ökölvívók, hogy ringbe szólítsa őket a műsorközlő.

56 kilóban az egy súllyal lejjebb „elsőszámú olimpiai tartalék” Kalucza Norbert a fiatal Ladislav Matus ellen meccselt, s bár a szlovákiai fiú derekasan küzdött, nagyon sok ütést kapott, ekképp edzője nagyon megfontolt szakmai döntést hozva, a második menet után kivette tanítványát a mérkőzésből. (2:0) 60 kilóban a második olimpiájára készülő sámsoni Varga Miklós, aki a debreceniek „dzsókereként” lépett ringbe, igen hamar, nagyjából egy perc után „számoltatott” riválisára, Patrik Polákra. A nagy főlényt látva, a galántaiak mestere, Tomi „Kid” Kovács bedobta a törülközőt. Ezzel a sikerrel Varga négy pontot szerzett a hazaiaknak, ugyanis győzelemért járó két pont mellé egyet azért kapott, mert csapata „dzsókere” volt, míg az első menetes sikerért még egy extra pontot is bezsebelt. Ez volt egyébként a B1 történetének első 4 pontos küzdelme. (6:0)

64 kilóban Patrik Rajcsányi és Török János nagyszerű, hajtós meccset bokszolt, ahol a szlovákiai bunyós elmozgásból, Török zárt fedezékből küzdött. A pontozóbírók döntetlenre ítélték az összecsapást, noha valószínűleg nem reklamálhatott volna senki sem teljes meggyőződésből, ha a galántai „dzsóker” Rajcsányi három ponttal távozik a ringből. (7:1)

69 kilogrammban Ferdinand Mikulas és Hegyi Barnabás feszült egymásnak. A két bunyós keményen odaállt a másik elé, és onnan ütögettek felváltva. Két perc után a felek „csínybe” ütöttek, s az addig inkább testen eredményes Hegyi komolyan megroggyant Ferdinand jobbhorgától, így teljesen jogosan számolt rá a szerb mérkőzésvezető. A következő felvonásban a szlovákiai ökölvívó orra megsérült, többször ápolni kellett, s a mozgása is eléggé szétesett. A záró szakaszban már egyértelműen Hegyi uralta a küzdelmet, bár ellenfele ekkor is még több jó akciót vezetett. Hegyi tisztán megnyerte a meccset. (9:1) 75 kilóban változatos, oda-vissza küzdelmet vívott egymással Lukas Elias és Nagy Bence. A vége döntetlen lett, bár az első menetben még úgy tűnt, hogy a debreceni bunyós felülmúlhatja riválisát. (10:2)

81 kg-ban a másik „Nagy-fiú”, Nagy Péter esélyt sem adott ellenfelének, Frantisek Ivancik-nak, aki gyakorlatilag az első 3 percben ki sem tudott jönni a saját sarkából. A galántai mester a nagy fölényt látva – az első menet után - természetesen feladta az egyoldalú meccset. (12:2). Nehézsúlyban változatos, nagy küzdelmet vívott Michal Plesnik és Deél Szabolcs. A végeredmény – kívülről nézve - igazságos döntetlen volt. (13:3)

Eredmények mérkőzésről mérkőzésre
56 kg: Kalucza Norbert – Ladislav Matus (2:0)
60 kg: Varga Miklós – Patrik Polak (4:0)
64 kg: Török János – Patrik Rajcsányi (1:1)
69 kg: Hegyi Barnabás – Mikulas Ferdinand (2:0)
75 kg: Nagy Bence – Lukas Elias (1:1)
81 kg: Nagy Péter – Frantisek Ivancik (2:0)
91 kg: Deél Szabolcs – Michal Plesnik (1:1)

A B1 liga hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el, ahol a friss hírek mellett versenynaptár, televíziós program, exkluzív videók, fotógaléria, valamint aktuális tabella is várja az olimpiai szabályrendszerű ökölvívás barátait. A liga mérkőzéseinek összefoglalóit a DigiSport csatorna sugározza.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.