Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. Március 19. 07:07, hétfő | Belföld
Forrás: STOP / MTI

A fél ország a mai döntésre vár

A fél ország a mai döntésre vár

A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, amennyiben az Országgyűlés hétfőn változatlan formában fogadja el az erről szóló törvénymódosító javaslatot.

A képviselők a Ház heti, kétnapos ülésén szavazhatnak a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét állapítja meg. Ezt követően kedden kezdődhet vita az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét növelő kormányzati előterjesztésről, amelyet a kabinet az Európai Bizottság aggályai hatására készített.

A parlament az előző héten változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. Az Országgyűlés kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el. Az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírására 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában.

A Ház hármas felelősséget állapíthat meg a nagy arányú lakossági deviza-eladósodást vizsgáló jelentés elfogadásával. Papcsák Ferenc (Fidesz) előző héten, az alkotmányügyi bizottság nevében tett felszólalásában kijelentette: a jelentést elkészítő albizottság munkájának célja az volt, hogy soha többet ne kerülhessenek ilyen helyzetbe a magyar családok százezrei. Az Országgyűlés az ugyancsak fideszes Budai Gyula javaslatára vizsgálóbizottságot állíthat fel a Volánbusz 2003-as reorganizációs programjának áttekintésére. Ezt követően várhatóan rövid vita előzi majd meg annak a nemzetközi egyezménynek a kihirdetését, amely egyebek mellett a tengerészek képzéséről szól.

A határozathozatalok után a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló határozati javaslatról kezdődik vita. Ebben a fideszes Molnár Attila azt kezdeményezi, hogy a parlament emlékezzen meg arról a mintegy százezer magyarról, akiket a Benes-dekrétumok zártak ki a Csehszlovák Köztársaságból. A kormánypárti politikus szerint április 12-e lehetne az emléknap méltó dátuma, mivel - írja indoklásában - 65 évvel ezelőtt ezen a napon indult az első transzport Magyarország felé.

A keddi ülésnap a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvénymódosítás általános vitájával kezdődik. A kormány előterjesztése a Williams szindrómában szenvedőkre is kiterjeszti a fogyatékossági támogatásra jogosultak körét.

Ezután kezdhetik tárgyalni a kabinet azon javaslatát, amely az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét kívánja erősíteni. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és javasolja mielőbbi hatályba léptetésüket. A törvénymódosítás megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentse a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen eleget tenni feladatainak. A tervezett változtatás szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezhetné az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését, az utóbbi esetben akkor, ha lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl.

A második ülésnapon napirendre kerül még a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközléssel összefüggő 2010-es beszámolójának megvitatása, valamint a szövetkezetekről, az illetékekről és a közfoglalkoztatásról szóló törvényekhez köthető módosítások tárgyalása is.

MTI / STOP

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során